Magyarszovát-Erdélyi Csinosboglárka

Magyarszovát-Erdélyi Csinosboglárka
Település:

Magyarszováti rezervátum

A Kárpát-medence, és ezen belül az Erdélyi-medence a biológiai sokféleség szempontjából különleges jelentőségű terület. Életföldrajzi képét meghatározza, hogy szinte minden oldalról hegyvidékek veszik körül, amelyek a növényzet és az állatvilág errefelé irányuló terjedési folyamatait korlátozzák és megszűrik, izoláló hatásuk révén viszont azt is lehetővé teszik, hogy az itt megtelepedő élőlények és közösségeik a továbbiakban a saját önálló evolúciós útjukat járják.

Valószínűleg még az utolsó eljegesedés előtt nyomultak be a Kárpát-medencébe azok a sztyeppi fajok, amelyek jelenleg az Erdélyi-Mezőség reliktumjellegű elemeit képviselik. Az általános klíma lehűlése és csapadékosabbá válása után az ilyen fajok elterjedésének nyugati határa kelet felé, az eurázsiai kontinens belsejébe vonult, viszont az Erdélyi-Szigethegység esőárnyékában és az agyagos alapkőzeten kialakult különleges életfeltételek mellett számos faj szigetszerűen megmaradt az Erdélyi-medence belsejében. Az itt maradt populációk elszigetelődtek, és esetenként új, fiatal fajok vagy alfajok jöttek létre. Ilyen reliktumjellegű, endemikus lepke az erdélyi csinosboglárka (Pseudophilotes bavius hungaricus).

Az eredetileg botanikai Magyarszovát I. rezervátum a déli kitettségű Bánffy-hegy kellős közepében volt kijelölve, egy ugyancsak endemikus növény, az 1916-ban leírt Péterfi-csüdfű (vagy bóka) (Astragalus peterfii) megvédése érdekében. A rezervátumot körülvevő hegy lejtőjét a kommunizmus ideje alatt teraszosították, és szőlővel ültették be. Rendszerváltás után teljesen felhagytak a szőlőtermesztéssel, így a rezervátumból az eredeti sztyeppnövényzet és vele együtt a rovarok is visszafoglalták a Bánffy-hegyet.

Viszont a teraszosítás következtében egy negatív folyamat is elindult: az amúgy akáccal is beültetett domboldal cserjésedik a teraszok mentén. A gyenge röpképességű erdélyi csinosboglárka számára egy cserjesáv komoly akadályt jelent, így a populáció tovább tagolódik a saját élőhelyén belül.

Kutatásunk során bebizonyosodott, hogy a legtöbb lepke a rezervátum egy dombhajlatában, szélvédett helyen él. Szinte kizárt, hogy a Bánffy-hegyet körülvevő szántóföldeket vagy mesterséges akadályokat (beépített területek, utak) a kis lepke átrepülje, és a legközelebbi sztyepplejtőt benépesítse. Ennek a populációnak a megmentése aktív természetvédelmi beavatkozást igényel, elsősorban a fás vegetáció eltávolítását.

Források

Fotó: Urák István