Köpeczi Sebestyén József

1878.11.12 (Szék) - 1964.12.27 (Kolozsvár)

Életpályája

A Mezőségi Széken született, Besztercén folytatta középiskolai tanulmányait, majd 1902-ig festészetet tanult a budapesti Országos Mintarajziskolában. Ismereteit Bécsben, Münchenben a festészeti főiskolán és párizsi tanulmányútján tökéletesítette. Besztercére visszatérve festészettel foglalkozott és kardvívást tanított. 1903-ban Kolozsvárra költözött, ahol könyveket illusztrált és a Sándor Imre kiadásában megjelenő Genealógiai Füzetek című családtörténeti folyóirat munkatársa és szerkesztője lett. Előtte a lapnál egy másik rajzolót is alkalmaztak, de idővel már csak az ő rajzaival találkozunk, egészen 1914-ig. 1913-ban nősült először és feleségével Kolozsvárott lakott, de ez a házasság rövid életű volt. 1914-ben a lap az I. világháború és a kiadó, Sándor Imre behívása miatt megszűnt. Köpeczi Budapestre költözött, ahol a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a Magyar Országos Levéltárban alkalmazták megbízott címerfestőként. A monarchia összeomlása idején hadnagyként teljesített szolgálatot az Erdély területi épségéért küzdő Székely Hadosztályban. Hadifogolyként a brassói fellegvárban együtt raboskodott Márton Áron főhadnaggyal, tábori lelkésszel, ahol sikerült a kivégzést elkerülnie. Kiszabadulása után előneve miatt Köpecre internálták, ahol korábban soha nem járt. Itt élt egyszerű gazdálkodóként 1919-1940 közt, több mint húsz évig. Itt valószínűleg többször is újranősült. Egy kisbirtokos fogadott leányát, Miklósvári Gyenge Ilonát vette el feleségül, akitől két fia, András és Albert született. (Mindketten a II. világháborúban estek el.) 1921-ben I. Ferdinánd román király Bukarestbe hívta Románia államcímerének megtervezésére. A feladatot heraldikailag kifogástalan módon teljesítette. Jutalomképpen 1922. július 6-án �" egy villásreggeli keretében �", a sinaiai palotában maga I. Ferdinánd király részesítette a legfelsőbb elismerésben, átnyújtva neki a román királyi koronarendet. Ő tervezte az új magyar középcímert. Rá akarták bízni az 1920 utáni új megyei és városi címerek megtervezését is, de a megbízói sablonos elképzelései miatt ezt nem vállalta. Ezért visszatért falujába, Köpecre.Ezt követően a köpeci református templom karzat- és mennyezetkazettáit festette ki művészi módon. 1927-ben Lukinich Imre megbízásából, a történész-professzor által írandó bethleni Bethlen család története számára fel kellett kutatnia minden, az ősi család történetével kapcsolatos emléket és meg is kellett örökítenie azokat. Számos szép exlibrist készített.A legszebb, legdíszesebb exlibrist önmagának készítette, amely valóságos címerkompozíció.Orbán Balázs előtt születésének 100. évfordulóján az Orbán Balázs és a címerek (In: Ki volt Orbán Balázs? Székelykeresztúr, 1929) című tanulmányával tisztelgett. Tagja volt az 1922. december 28-án, Kolozsvárott megalakult Országos Magyar Pártnak és a sepsiszentgyörgyi székhellyel működő Háromszék vármegyei Magyar Párttagozat Intézőbizottságának. Részt vett a Fekete templom restaurálásában és a Brasovia-vár feltárásában. 1938 után, amikor barátját Herepei Jánost választották meg igazgatónak, a Székely Nemzeti Múzeum számára elkészítette a székelység és a múzeum címerét. Tanulmányokban dolgozta fel egyes erdélyi városok (Brassó, Kolozsvár) címerének történetét. 1939. február 12-én, a kolozsvári Szent Mihály templomban püspökké szentelt Márton Áron címerét és jelmondatát (Non recuso laborem) ő alkotta meg három nap múlva, január 15-én.1942-ben családjával Kolozsvárra költözött. Kelemen Lajos, levéltári főigazgató ajánlására az Egyetemi Könyvtár tisztviselőjeként alkalmazták, akinek művészettörténeti tanulmányaihoz készített tudományos, egyben művészi értékű illusztrációkat. 1944-ben, közvetlenül a front átvonulása után, Kelemen Lajos irányításával, Jakó Zsigmond, Szabó T. Attila segítőtársaként Erdély jelentősebb kirabolt, felégetett kastélyaiban, kúriáiban gyűjtötték be a családi levéltárak és könyvtárak roncsait. 1946-ban Entz Géza az ő segítségét kérte a széki református templom helyreállítására. 1948-ig, a szerzetesrendek erőszakos feloszlatásáig a Ferences rend provinciálisa, P. Benedek Fidél gyakorta hívta meg ebédre a kolozsvári rendházba a szegény sorsú művészembert barátjával, Kelemen Lajossal együtt.

Ebben az időszakban már rendkívül nehezen élt, sokat nélkülözött. Az 1950-es években egy Rácz nevű órásmester számára végzett családfakutatásokat. Megírta a borosjenői Rácz család krónikáját, mely Jordáky Lajos közvetítésével a kolozsvári Állami Levéltárba jutott. 1956-ban Bágyuj Lajost segítette a kolozsvári Szent Mihály templom restaurálási munkálatainál. Megtervezte Bágyuj Lajos építőmester címerét, melyet az egyik ügyes kezű faragómester kőbe is vésett. 1960-ban a gyulafehérvári központtal, de kolozsvári székhellyel, a Szent Mihály plébánián működő Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett. 86 éves korában halt meg Kolozsvárott, sírja a Hárzsongárdi temetőben van. Kézirathagyatékát az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kézirattára őrzi.

Művei

Kutató és illusztrációs tevékenysége során azt az álláspontot fejtette ki, hogy Erdély kultúrája és műveltsége a kereszténység honi megszületése óta része a nyugati kultúrkörnek. Kiindulópontként az egyház szerepét, fontosságát határozta meg. "A műveltség hordozója a vallás. Ameddig a Nyugat vallása terjedt, addig terjedt Nyugat műveltsége."

Tanulmányokban dolgozta fel egyes erdélyi városok (Brassó, Kolozsvár) címereinek történetét. Erdély címertanának megismeréséhez ma is elengedhetetlenül fontos munkái:

    * A Becse-Gergely nemzetség, az Apafi és a bethleni gróf Bethlen család címere. (Erdélyi Irodalmi Szemle 1928. V. 1-4 sz. 69-83. és Cluj-Kolozsvár, 1928. Erdélyi Tudományos Füzetek 13. Sz.)
    * Kolozsvár szabad királyi város címere. (Kolozsvári Szemle 1943. II. 4.Sz. 263-275. és klny. Kolozsvár, 1944. Kolozsvári Szemle Könyvtára 14. Sz.)

 

Kisebb írásai:

a Genealógiai Füzetek, Pásztortűz, Művészeti Szalon, Kolozsvári Szemle, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, a Kelemen Lajos emlékkönyv, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Ilustraţia, Flacăra, a szebeni Siebenbürgischen Vierteljahrschrift, és a brassói Mitteilungen des Burzenland Sächsischen Museum című lapokban jelentek meg