Mezőségi kastélyok

Ismered-e a Mezőség kastélyait? Játssz a Mezőség kvízzel vagy kövesd a nyerteseket és kiderül!

Kvízverseny a VI. Erdélytúra résztvevőinek, de a játék a többiek számára sincs korlátozva! A játék első három helyezettje részesül nyereményben, ami a túra részvételi díjából való kedvezmény:

  1. az első helyezett, aki a legtöbb pontot szerezte, 150 lejes kedvezményben részesül
  2. a második helyezett 100 lejes kedvezményt kap
  3. a harmadik helyezettnek pedig 50 lejjel csökken a részvételi díja.

#10 Kastély

Haller kastély Kerelőszentpál
Haller kastély Kerelőszentpál Haller kastély Kerelőszentpál
#
Hol található:
Kerelőszentpál (Sânpaul)
Mikor épült:
1760-ban
Ki építtette:
A 16. században Alárdi Ferenc épít itt kastélyt, amelyet a Báthory István és Bekes Gáspár közötti, 1575-ös kerelőszentpáli ütközet után leromboltak. Haller István 1610-ben új kastély építésébe kezdett, amelyet 1674-ben fia, Haller János fejezett be. Ezt a második kastélyt a Rákóczi szabadságharcok idején semmisítették meg újra. A harmadik, barokk stílusú kastélyt 1760-ban építtette Haller Gábor, Haller János unokája.
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Haller István gróf, és felesége br. Schell Bauschlott Mária- Lujza, akik fiukkal Haller Gézéval és lányukkal Haller Ilona-Katalinnal, és annak férjével, Harmath Ferenccel voltak az utolsó lakói e kastélynak.
A kastély mostani helyzete:
Nagyon romos állapotban van, Haller Ilona és férje Harmath Ferenc miután visszakapta az épületet, a gyulafehérvári római katolikus érsekségnek adományozta
Forduló játékosai:
További információ:
A Haller család krónikája A tanító és az ő grófi felesége Sânpaul Castle

 

#9 Kastély

Válaszúti Bánffy-kastély
Válaszúti Bánffy-kastély Válaszúti Bánffy-kastély Válaszúti Bánffy-kastély
#
Hol található:
Válaszút (Răscruci)
Mikor épült:
A kastély földszintje a 18. században készülhetett, neobarokk stílusban 1885-ben alakította át báró Bánffy Ádám
Ki építtette:
Korábban egy udvarház állt itt, kastélyt gróf Bánffy Dénes (1776-1854) építtetett először, az angol lovagvárak stílusában. 1848-ban román felkelők rongálták meg. Báró Bánffy Albert (1818-1886) javíttatta fel, majd ez az épület adott helyet a később létrehozott lovardának. Báró Bánffy Ádám (1847-1887), Albert fia a közelben lévő földszintes épületet alakíttatta át neobarokk kastéllyá. A park felől oszlopos veranda és széles erkély reneszánsz alakját Bánffy Ádám fiának, Albertnek (1871-1945) és feleségének Montbach Saroltának köszönhetjük.
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Feltehetőleg Montbach Sarolta és fia Bánffy Dénes
A kastély mostani helyzete:
Tulajdonosa a Kolozs Megyei Tanács, 1967-től 2007-ig fogyatékos gyerekek iskolája működött benne, most üresen áll
Forduló játékosai:
Hát nem volt egyszerű... Legalábbis a pontokból ez mutatkozik... A Sárpataki kastély után (14 pont), a Válaszúti kastély gyűjtött a második legkevesebb pontot, pontosan 22-t.
További információ:
Adatbank Cikk 1 Cikk 2 Kisfilm

 

#8 Kastély

Kornis kastély Szentbenedek
Kornis kastély Szentbenedek Kornis kastély Szentbenedek Kornis kastély Szentbenedek
# #
Hol található:
Szentbenedek (Mănăstirea)
Mikor épült:
1593-ban, kaputornya 1720-ban épült
Ki építtette:
Keresztúri Kristóf. A kastély bejárata feletti C K monogram és családi címer, illetve az 1593-as évszám arról tanúskodtak, hogy Kristóf építkezésbe kezdett az adományba kapott Szentbenedeken, sőt a kastély egy részét be is fejezte. Ez az ún. ó-kastély, egy tömbszerű emeletes építmény, amely mindvégig megmaradt a kastély legfontosabb szárnyának. Lányát, Keresztúri Katát Kornis Boldizsár vette feleségül, így került a kastély a Kornis család birtokába. Az újkori építkezések utolsó fejezete Kornis Zsigmond gubernátor nevéhez fűződik, többek között a kastély főbejáratának a kialakítása, amely a homlokzatán található felirat szerint 1720-ban készült el.
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
gróf Kornis Károly és felesége, bethleni gróf Bethlen Berta, utolsó lakója gróf Kornis Gabriella
A kastély mostani helyzete:
A kastély a két világháború között még teljes épségben állt. A második világháború alatt megrongálódott majd ezt követően, különösen az 1948-ban bekövetkezett államosítás óta vált fokozatosan rommá. Az 1970-es években bizonyos részeit konszolidálták, viszont tartósan nem sikerült a kastélyt megmenteni.
Érdekesség még, hogy 1915-ben Szentbenedeken ennél a kastélynál forgatták az egyetlen filmet Katona József Bánk bánjából, főszerepben Jászai Marival és Szentgyörgyi Istvánnal. A Szentbenedeken készült külső felvételek terjedelme 1500 méter volt. A második világháború alatt a film teljes egészében elpusztult.
Forduló játékosai:
Nincs adat
További információ:
Leírás a kastélyról

 

#7 Kastély

Vajdaszentiványi Zichy kastély
Vajdaszentiványi Zichy kastély Vajdaszentiványi Zichy kastély Vajdaszentiványi Zichy kastély
#
Hol található:
Vajdaszentivány (Voivodeni)
Mikor épült:
1779-ben épült a régi udvarház
Ki építtette:
Ferences rendiek tulajdonában volt a régi épület, majd a 19.század elején a Kemény családhoz kerül, feltehetőleg ők építtették
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Melanie Georgina Huberta Josefa Antonia, Zich és Vasonkeo grófnője, „Bébi néni”
A kastély mostani helyzete:
A Zichy család visszaigényelte és vissza is kapta, kulturális központként működik jelenleg
Forduló játékosai:
Szinte teljes pontszámmal végzett ez a kastély is.
További információ:
Használhatóbb infok, angolul

 

#6 Kastély

Sáromberki Teleky-kastély
Sáromberki Teleky-kastély Sáromberki Teleky-kastély Sáromberki Teleky-kastély
# #
Hol található:
Sáromberke (Dumbrăvioara)
Mikor épült:
1769-ben az északi szárny, 1773-ban a déli szárny, 1912-1913 között a középső rész
Ki építtette:
gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár kezdte építtetni, központi emeletes épületét gróf Teleki Sámuel, a híres Afrika-utazó építtette
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
gróf Teleki Károly
A kastély mostani helyzete:
Jelenleg mezőgazdasági iskola működik benne, Teleky Ágnes, Samu és Károly 2005-ben törvényesen visszakapták a kastélyt, és egy ingatlanközvetítő cégen keresztül árulják 1.300.000 euróért
Forduló játékosai:
Mindenkitől érkezett válasz, aki még játékban van! :) Többnyire helyes válaszok, így a verseny egyre szorosabb.
További információ:
Aránylag fris cikk a krónikában Teleki Sámuelről

 

#5 Kastély

Radnóti Kornis-Rákóczy kastély
#
Hol található:
Radnót (Iernut)
Mikor épült:
1545-ben Bogáti Gáspár építtette, 1650-ben II. Rákóczy Ferenc, Agostino Serena tervrajza alapján teljesen megváltoztatja az épület struktúráját, 1802-ben leégett a tető
Ki építtette:
Bogáthy Gáspár, majd II. Rákóczy Ferenc szinte teljesen átalakította
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
1887-ben az erdélyi katolikus státus vette meg s valamennyire helyreállíttatta
A kastély mostani helyzete:
A katolikus státus visszakapta állítólag, őröket állíttatott oda
Forduló játékosai:
Ez sem volt egy nehéz kérdés, nagyon sok helyes válasz érkezett
További információ:
link 1 link 2 (pdf)

 

#4 Kastély

Mezőzáhi Ugron kastély
Mezőzáhi Ugron kastély
Hol található:
Mezőzáh (Zău de Câmpie)
Mikor épült:
1909 és 1911 között
Ki építtette:
báró Ugron István (Pákey Lajos volt a főépítész)
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Ugron István, aki 1945-ben halt meg
A kastély mostani helyzete:
Ugron Maria-Ioana 2006-ban adta le a keresetet a kastély visszaszolgáltatásáért, a per folyik, jelenleg a Maros Megyei Tanács használja, árvaház van benne
Forduló játékosai:
nagyon sok helyes válasz érkezett
További információ:
angolul románul

 

#3 Kastély

Marossárpataki Teleki kastély
Marossárpataki Teleki kastély Marossárpataki Teleki kastély Marossárpataki Teleki kastély
#
Hol található:
Marossárpatak (Glodeni)
Mikor épült:
1872
Ki építtette:
gróf Teleki Domokos
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
gróf Teleki József
A kastély mostani helyzete:
a helyi önkormányzat tulajdona, 1967-óta mozgássérültek intézete, most öregotthon. A jelenleg Kolumbiában élő gróf Teleki Károly, a sárpataki kastély örököse a 2001. évi 10-es törvény alapján igényelte vissza az épületegyüttest.
Forduló játékosai:
További információ:
http://marossarpatak.mindenkilapja.hu/

 

#2 Kastély

Magyarózdi Pekry-Radák kastély
Pekry-Radák kastély Magyarózd
Hol található:
Magyarózd (Ozd), Marosludastól délre, kb. 13 km-re
Mikor épült:
1682-ben, majd 1732-ben újjáépítettek
Ki építtette:
Pekri Lőrinc építette, Radák Ádám építette újjá (Pekri veje)
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Teleki Ilona bárónő, aki édesapjától jegyajándékként kapta a birtokot 1918-ban
A kastély mostani helyzete:
a Franciaországban élő örökös, Jude Mária grófnő, Teleki Ilona lánya visszakapta a kastély, és a Bonus Pastor Alapítványnak adományozta
Forduló játékosai:
További információ:
http://www.magyarozd.atw.hu/kastely.htm http://www.bonuspastor.ro/Hu/Castle.html

 

#1 kastély

Bonchidai Bánffy kastély
Bonchidai Bánffy kastély Bánffy kastély Bonchida - felújításra váró részek Bánffy kastély Bonchida - felújítók
# #
Hol található:
Bonchidán (Bonţida), Kolozsvártól 30 km-re északra.
Mikor épült:
14. és 15. században itt egy udvarház állt, 1650 körül kezdte átépíttetni gróf Bánffy Dénes, az ő nevéhez kapcsolódik a szabályos alaprajzú vár kialakítása négy kerek saroktoronnyal, ami magába foglalta a korábbi udvarházat, keleti oldalán kaputoronnyal. Fia, Bánffy György gubernátor, 1700 körül a szabályos alaprajzú vár falainak mentén palotaszárnyak építésébe kezdett, így a rezidencia vár jellege fokozatosan megszűnt és az egész építmény kastély jelleget kezdett ölteni. A Rákóczi-szabadságharc idején vár megrongálódott. Egy 1736-ban készült leltár szerint, a gubernátor fia, György folytatta az építkezéseket. A még be nem fejezett kastélyt Bánffy Dénes főlovászmester örökölte, aki 1747-ben kezdett a kastély barokk átalakításához. Nevéhez két olyan fontos építkezés kapcsolódik, amely mind a mai napig meghatározza a kastély alakját: a korábbi szabályos alaprajzú kastély elé egy patkóíves alaprajzú épületegyüttest épített, ami egy díszudvart fogott közre, az északi várfal mentén pedig egy új emeletes szárnyat emelt. Bánffy Dénes halála nem vetett véget az építkezéseknek, ezeket fia, Bánffy György kormányzó folytatta. A család utolsó nagy építkezője Bánffy József volt, akinek szinte teljes vagyonát felemésztette a nagy vállalkozás. Bánffy József volt, aki a korábbi kert helyén az angol kertekre emlékeztető romantikus ihletettségű új parkot létrehozta.
Ki építtette:
a Losonczy Bánffy család: Bánffy Dénes, majd Bánffy György, Bánffy Dénes, Bánffy György, Bánffy József
Utolsó tulajdonos az államosítás előtt:
Bánffy Miklós, az író
A kastély mostani helyzete:
Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya visszakapta a kastélyt, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él. A Transylvania Trust Alapítvány 2007-ben 49 évre koncesszionálta a birtokot, és vezeti a kastély felújítási munkálatait.
Forduló játékosai:
A hét játékos közül nagy részük maximális pontszámot gyűjtött.
További információ:
http://www.castrumbene.hu/erdelyivarak/var/bonchida.html

Kommentek

Anonim :) | 2010.07.21 12:37
követelem, hogy jelenjenek meg a versenyzők pontszámai!
 
Anonim 2 | 2010.07.21 12:45
én is követelem!
 
süni | 2010.07.21 13:16
Kedves Fülöp Anonim! Már csak párat kell aludnod, és megjelennek a pontszámok :)
 
Fülöp Attila | 2010.07.22 10:19
Én a nevemet is vállalom! :)

Követelem a pontszámokat!
 
Süni | 2010.07.26 07:35
Fülcin kívül ha más is (főleg a játékosokra gondolok) szeretné látni a pontok állását a kvízverseny vége előtt, akkor feltesszük! Szóljatok hozzá! :)
 

Ehhez az íráshoz nem lehet kommentelni.