Mezőörményesi Rákóczi-Bánffy-kastély

Kastély
Mezőörményesi Rákóczi-Bánffy-kastély
Település:
Építés ideje:
1639

Az erdélyi Mezőörményes (Urmeniş) „kastélya” soha nem volt sorsdöntő történelmi események helyszíne. Építésében nem vettek részt híres hazai vagy nyugati mesterek. A megmaradt épületek napjainkban sem jelentenek kiemelkedő látványosságot. Amitől mégis érdeklődésünkre tarthat számot, az a tény, hogy esetében páratlan módon megőrződött források világítanak rá egy 17. századi épület keletkezésének �" és működése első éveinek �" nagyon sok apró mozzanatára.

Építése

Rákóczi György (építésze Agostino Serena)

Története

Rákóczi György fejedelem elhatározása, hogy korszerű és lakályos udvarházat építtet Örményesen, teljesen érthető volt, ha figyelembe vesszük az 1638�"1639 körülre kialakuló erdélyi fiscalis birtokrendszert. Ugyanis a Marostól északra, illetve a Tordő"Szamosújvár�"Dés vonaltól keletre nem volt a fejedelmi udvar befogadására és eltartására alkalmas hely, ráadásul itt feküdtek a Rákócziak kedvenc vadászó helyszínei: a Borgói- és a Kelemen-havasok. Nem lehetett elhanyagolható az a szempont sem, hogy a falu éppen egy nap járóföldnyire feküdt nyugatra Görgényszentimrétől, egy másik jelentős fejedelmi udvarháztól.

Amint összeállt az új uradalom és tisztázódott a jogi helyzete, Rákóczi György azonnal megindíttatta az építkezéseket. Még teljesen friss volt a tinta a Lorántffy Zsuzsanna részére szóló adománylevélen, amikor már másnap, 1639. február 12-én a fejedelem �" „Örményesi házunkat akarván Isten segétségéből megépítenünk” �" rendelkezett az udvarházhoz szükséges kövek előkészítéséről.

Az első tulajdonosváltás még II. Rákóczi György korában történt. A lengyelországi hadjáratot követő lemondása ellenére az erdélyi rendek Rákóczinak hagyták a birtokait, így Örményest is. Azonban amikor Barcsai Ákos a két utolsóként mellette maradt erősség �" Nagyszeben és Déva �" átadásáért kárpótlásként az örményesi uradalmat kérte, Rákóczi azt oda is ígérte, sőt, ennél jóval többet is. Az utóbbiról közelebbit nem tudni, de az uradalom örményesi része biztos, hogy Barcsaihoz került, aki ezt azonnal tovább is ajándékozta öccsének, Barcsai Gáspárnak. Az utóbbinak ez az ajándék azonban csak balszerencsét hozott. II. Rákóczi György halálával ugyanis Kemény János szállt harcba a fe jedelmi trón megszerzéséért és ellene Barcsai Ákos a testvérét küldte. 1660. november végén Barcsai Gáspár csapatai éppen Buza nevű mezőváros környékén tartózkodtak, ő maga viszont néhány szolgájával az örményesi udvarházba vonult vissza, ahol Kemény Jánosék meglepetésszerűen rájuk törtek és  megölték.Az udvarház tulajdonjoga ezután egy darabig bizonytalanná vált. Lemondása után Barcsai Ákos egy országgyűlési határozat értelmében megtarthatta az örményesi uradalmat, Görgénnyel és Uzdiszentpéterrel együtt. Azonban nem sokkal ezután őt is meggyilkolták. A birtok így jogilag a Barcsai családot illette, de gyakorlatilag minden tartozékával együtt a kincstárra szállt, a mindenkori fejedelem rendelkezésének tárgyát képezve. Ezután Apafi Mihály határozott az uradalom eladományozásáról.

Ő a birtokegyüttest megbontotta, a kóródszentmártoni rész a Bethlen-családhoz került, a paszmosi javak a Teleki-családé lettek az ottani udvarházzal együtt, ahol később, a 18. században egy önálló kastély épült.A megmaradt Örményes azonban ennél is bonyolultabb utat járt be. Először Bánfi Dénes kapta meg 4000 forintért 1661-ben, még Kemény Jánostól, később azonban Apafi Mihály az előbbitől hűtlenség címén elvéve, az elsők között a hűségére tért Haller Gábornak adományozta.
Természetesen Bánfi ezt nem hagyta ennyiben, így �" visszaszerezve a korábbi pozícióit �" álhíreket kezdett terjeszteni Hallerről, amelyek termékeny táptalajra leltek a kor pletykára fogékony köztudatában. Az „aknamunka”, amelyhez mások is csatlakoztak, eredményes volt, mert amíg Haller Gábor a budai pasánál járt követségen, a Bánfi Dénessel amúgy sógorságban álló Apafi visszaadta neki Örményest. Ettől kezdve egészen a legújabb korig az udvarház a Bánfi család kezén maradt.

Egyik első használója �" Bánfi Dénes �" Erdély 17. század második felének jelentős politikusa volt. A főúr hatalmasra duzzadt birtokállományában az örményesi kastély viszonylag előkelő helyet foglalt el. Bánfinak négy kedvelt tartózkodási helye volt: Gyalu, Bonchida, Báld és Örményes. A főúr legalább kéthavonta látogatott Örményesre, ez alapján biztosan állítható, hogy az 1658�"1661 közötti török-tatár pusztítások az udvarházat megkímélték. Ha valamilyen dolga elől menekülni vagy visszavonulni szeretett volna, akkor is általában Örményesre jött. Bánfi Dénes ragaszkodását az udvarházhoz jól jelzi az is, hogy amikor a huszti várat próbálta megszerezni, majdnem minden birtokát áruba bocsátotta, az örményesi kúria kivételével. Amikor a főúr a Kolozs vármegye főispáni címét is megszerezte, rendszeresen itt tartotta az úriszéket. Bánfit az örményesi lakóhelyén több alkalommal a fejedelem is meglátogatta, egyike ilyen fontos alkalmaknak 1672 augusztusában volt, amikor Wesselényi Pál társaságában fogadta Apafi Mihályt. Természetesen más főurak látogatásai teljesen hétköznapi eseménynek számíthattak, járt itt Teleki Mihály, Rhédey Ferenc, vagy Rákóczi Ferenc. Bánfi Dénes kegyvesztése után az ellene indított hajsza elől is az örményesi birtokára menekült, de a fejedelem székely csapatai megtalálták, s csak Kornis Gáspár segítségével menekülhetett el. A birtokait azonban akatonaság felprédálta. A főúr kegyvesztettsége végül 1674 decemberében kivégzésével végződött, de már a letartoztatása után a birtokait újra megszállta a fejedelem katonasága, így csak Örményesen és Köbölkúton 1100 lovast szállásoltak el. Ezután Bánfi Dénes egykori birtokait felaprózták, így a gyalui uradalom a fejedelemé lett, és vele együtt eredetileg Örményes is. Az utóbbit többen Bethlen Miklósnak javasolták megszerzésre, de végül Bánfi Zsigmond 15000 forinton visszavásárolta, 1679-ben pedig a néhai testvére özvegyének, Bornemisza Katalinnak és fiának, Bánfi Györgynek a nevére íratta a birtokot. Ezután �" mint ahogyan a Rákócziak előtt �" a birtoknak csupán gazdasági szerepe maradt, lakóhelyként a nem oly távoli Bonchida végleg háttérbe szorította. A 17. század utolsó negyedétől így maga az udvarház sem jelentett már jelentősebb vonzerőt, ezért nagyobb kiadásokat sem ért meg a tulajdonosoknak. Az épületegyüttes természetesen továbbra is használatban maradt. A Rákócziszabadságharc idején Bánfi György gubernátor több alkalommal is itt szállt meg. A harcokat az épület szerencsésen átvészelte és a környéken bujkáló kurucok sem tettek nagyobb kárt az épületben. A Rákócziak utáni korszakból még semmilyen komolyabb építkezésre vonatkozó adat nem került elő eddig. Ugyan az örményesi jószág Bánfi-féle udvarbírója ismert �" Kolbász András �" a besztercei levéltárban egyelőre nem sikerült esetleges leveleire rábukkanni. Bánfi Dénes levelezéséből csak annyit tudunk, hogy 1667�"1668 során korszerűsíthette és felújíthatta a kastélyt, legalábbis ehhez kapcsolhatjuk a „palotában” 1668 szeptemberében építtetett új kályhákat.

Az államosítás után

Leírása

Az örményesi udvarház egykori megjelenéséről összesen három időpontból kapunk képet az írott forrásokból: a Rákóczi-féle építkezések előttről, pontosabban 1638-ból, a 18. század első feléből és a mai állapotról. Érdemes elsőként a legkorábbi ismert, Pécsi Simon-féle udvarházát ismertetni.
A deszkakerítéssel övezett udvaron, egy kettős kaputól bal kéz felé helyezkedett el a lakóépület, „melyet még régen építettek volt”. A ház tapasztott sövényfalú volt, az összeírás idején frissen felújítva: „az tiszttartó vesszővel újonnan fonatta, tapasztotta mind kívül, belől, dirib-darab téglával is meg verettette kívül-belől.” Az udvarház két oldalán és a főhomlokzata előtt karfás fatornác futott. A homlokzaton négy új támpillérrel támasztották meg az épületet, „hogy elő ne dőljön”. Az elrendezése teljesen egyszerű volt és követte a más forrásból is ismert korabeli alaprajzokat: a tornác közepéről lehetett bejutni a pitvarba �" más néven a „kéményes házba” �", ahonnan egy tengelyre fűzve két-két további szoba nyílt egymással szemben. A balkéz felé nyíló szobának négy ablaka volt, mindegyik rácsozva. Innen egy újabb, három ablakos szobába lehetett átmenni, amelynek saját árnyékszéke volt. A pitvarból jobb kéz felé helyezkedett el a sütőház egy sütőkemencével és szemes kályhával. Innen lehetett átmenni egy újabb helyiségbe, amelyből egy kamra és egy árnyékszék nyílt. Az épület részben alá volt pincézve, a pincelejáró faragott fából készült.

Az épület végén önállóan állt a konyha, itt éppen 700 db tégla volt előkészítve. Mellette volt a szekérszín, majd �" feltehetően az udvarház mögött, de azzal párhuzamosan �" helyezkedett el a boronavázas, szintén tapasztott falú istálló. A háromrészes gabonaház egybeépült az előbbivel. Az udvarház körül további gazdasági épületek, veteményesek és gyümölcsösök is voltak.
 

A kastély kertje

Hivatkozások

Források