Kerelőszentpáli Haller kastély

Kastély
Kerelőszentpáli Haller kastély
Település:
Építés ideje:
1760

A kerelőszentpáli Haller kastély története közel 500 évre tekint vissza, az erdélyi Maros megye egyik nevezetessége, mely fénykorát leginkább az 1930-as években élte. A második világháború után, a nemesi családok kitelepítését követve, bútorait, értékeit ellopták, építőanyagait elhordták, és szép lassan az enyészeté lett. Bár régi tulajdonosai visszakapták birtokukat, jelenlegi nagyon romos állapota miatt jövője kilátástalannak tűnik.

 

Építése

Haller Gábor, Haller János unokája.

Története

Először Alárdi Ferenc épít itt várat, a 16. században, amelyet a Báthory István fejedelem és Bekes Gáspár közötti, 1575-ös kerelőszentpáli ütközet után leromboltak. Haller István 1610-ben új várkastély építésébe kezdett, amelyet 1674-ben fia, Haller János fejezett be. Ezt a második várkastélyt a Rákóczi szabadságharcok idején semmisítettek meg újra. A harmadik, barokk stílusú kastélyt 1760-ban építtette Haller Gábor, Haller János unokája. A kastély utolsó tulajdonosai Haller István gróf, és felesége br. Schell Bauschlott Mária Lujza, akik fiukkal Haller Gézával és lányukkal Haller Ilona Katalinnal, és annak férjével, Harmath Ferenccel lakták a kastélyt az államosítás előtt.

A hallerkői Haller család nürnbergi eredete a 13. századra vezethető vissza. A 15. század második felében Magyarországra került tagjai közül Rupert tagjától származik a család magyar ága. A család csakhamar előkelő szerepet visz Erdély történetében. A család két fő ágazatának magalapítói Haller Gábor (1550-1602) fiai: az idősebbiktől, Istvántól a fehéregyházi ág és az ifjabb Györgytől a kapjoni ág származott. Bárói rangot 1699-ben, grófi rangot pedig 1713-ban kapott a család.
 

Az államosítás után

1945-ben az átvonuló orosz katonák az épületet erősen megrongálták. A Haller család 1945 után már csak a kastély földszinti helyiségeit használta, de azokat is el kellett hagynia 1949. március 2.-án, amikor a hatóságok kitelepítették az egykori birtokos család tagjait. 1959-1960-ban a műemlékvédelmi hatóság felújíttatta az épületet, amelyet előbb mezőgazdasági központként, később iskolaként, utóbb zöldségraktárként hasznosítottak. Kezdetben az épületben lakások is voltak, később ahogyan az elhanyagoltsága fokozódott, kiürítették. A kommunizmus időszaka alatt szép lassan a kastély berendezését széthordták, a díszlépcsőt szétverték, az emeleti termek fagerendás födémeinek gerendáit, fal- és padlóburkolatait le- illetve felszedték, ajtó-ablakszerkezeteit kibontották és elégették vagy elhordták. A téglát, a követ és tetőcserepeket elhordták építőanyagnak. A porcelán és cserépkályhákat szétszedték, csak két fehér porcelánkályha cserepeit sikerült megmenteni, újra felépíteni, amely jelenleg a marosvásárhelyi múzeumban (Toldalaghy házban) található. Tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után Haller Ilona és férje Harmath Ferenc visszakapták az épületet, majd a gyulafehérvári római katolikus érsekségnek adományozták.

Leírása

A jelenlegi épület elrendezése és tömegkompozíciója fénykorában a nyugat-európai barokk kastélyok formáját és elrendezését követi. Alapformái az épületszárnyak U alakú elrendezése, és az udvari árkádsor. E stílus visszavezethető Grassalkovich Antal herceg által építetett gödöllői kastélyhoz, melynek szertesugárzó hatása a kor legjelentősebb magyarországi és erdélyi kastélyain ismerhető fel. IV. Haller Gábor felesége, Grassalkovich Anna-Mária a gödöllői kastély építtetőjének a leánya volt, így a közvetlen rokoni kapcsolat is alátámasztja azt a feltételezést, hogy a Grassalkovich család gödöllői kastélyának 1740-es évekbeli építészeti átalakítása hatással volt a kerelőszentpáli kastély átalakítására.

Főhomlokzata háromsíkú, középső része, kiemelt manzárdtetőzetével, a kastély tömeghatását növeli. Szimmetrikus elrendezésű főhomlokzata falisávokkal tagolt, a középső rizalitnál a falisávok két szintet fognak össze, képileg a középső részt magasítják. Ablakai egyszerűen kereteltek, az emeletiek íves szemöldökpárkánnyal díszítve. Fő és osztópárkánya mérsékelt kiállású. Külső mellékhomlokzatai hasonlóképpen mérsékelten díszítettek, az udvar felőli homlokzatok kiképzése a földszint árkádnyílásaival, boltozatos tornáccal, a középső rizalit félköríves ablakaival és üvegezett ajtóival, valamint az ablakok zsalugátereivel hangulatos képet adnak. A külső homlokzatok kiképzésénél a francia barokk, az udvariakénál az erdélyi népi barokk építészet hatása látható.

A középső rizalit tengelyében, a földszinten, az udvar felől helyezték el a hallt, díszes keményfa lépcsőkkel, az emeleten a nagy, reprezentációs termeket. Az épület udvar felőli hosszában a különböző rendeltetésű termeket, lakosztályokat osztották be. A földszintre lakószobák és más rendeltetésű helyiségek kerültek, valamint a kastély kápolnája. A termek kiképzése díszes volta tengelybe elhelyezett ajtókkal egymásba kapcsolódó teremsor ünnepélyes benyomást nyújtott. Az ajtók, ablakok keményfából faragott bélettel, díszesen készültek. Hasonló modorban készült egyes termek falainak lábazati burkolása is. A termek padlózatai mintásan kialakított parkettával és mintás (színes) mozaikkal készültek.
A kastélybelső változatos berendezése a barokktól a rokokón át a klasszicizáló bútorstílusokig a Hallerek reprezentáló hajlamát, pompaszeretetét tükrözte. Az értékes bútorok mellett szőnyegek, festett képek,, porcelánok, asztali edények, továbbá szebbnél szebb porcelánkályhák növelték a szobák szépségét.

A kastély kertje

A kastély hátranyúló épületszárnyai által lezárt udvart, valamint a kastély körüli kertet barokk modorban, geometrikus formákkal alakították ki. A díszkert létrehozása Bethlen Ilona grófnő nevéhez fűződik, aki az 1900-as években telepítette be a körülbelül 50 holdas területet. A díszkert a harmincas években lehetett a legpompásabb, kavicsos útjaival, virágágyásaival, díszfákkal és cserjékkel ékesítve, kis tavakkal, mocsárral, fenyvessel, az általuk kerített virágházakkal, teniszpályával, gyerekházzal, hintával, kőasztalokkal és padokkal méltó kiegészítője volt a kastélynak. 1949 után fokozatosan tönkrement a 20. század elején készített fényképeken megörökített kert is. Egykori szépségére néhány villám sújtotta fán kívül ma már jóformán semmi nem emlékeztet, virágdíszéből hírmondó sem maradt, a tavacskák kiszáradtak, feltöltődtek, erősen megrongálódott a parkba vezető kőlépcső is.

Hivatkozások

Források