Ki kivel van?

Ez a bejegyzés fontos információkat tartalmaz számodra, hogyha részt veszel a túrán! Megtudhatod például, hogy kik Süni emberei, hogy kik vigyáznak majd rád, hogy milyen lesz a terep és az időjárás, illetve, hogy miket hozz magaddal!

 

Részvételi díj második fele

Ha már kifizetted a túra teljes részvételi díját, akkor ezt a szakaszt ugord át!

Ha még nem fizetted ki a teljes összeget, akkor megkérünk, hogy érkezés után a lehető leghamarabb keresd meg Haba Tündét (Süni) és fizesd ki neki a maradékot. Arra is kérünk, hogy te keresd őt és ne várd, hogy ő keressen. (Megj.: Érzékeny lesz erre, mert a tavaly még a túra lejárta után 1 héttel is volt olyan akit emiatt hajkurászott ;) )

Ő Süni. Barátságosnak tűnik. De vannak emberei. Például Tamás... vagy Levente, aki nem kicsi Ha nem fizetsz, jönnek az arcok... és a végén úgyis fizetni fogsz

Csapatok

A túrán 7 db 7 fős csapatba osztjuk szét magunkat. A csapatok aszerint lesznek elosztva, hogy ki mennyire gyorsan tud haladni, tehát egy csapatban körülbelül azonos sebességű emberek lesznek.

A csapat tagjai együtt kell haladjanak, megvárják és bátorítják egymást, vigyáznak egymásra mint kis őrangyalkák s báránykáik.

A csapattagok figyelnek egymásra... bevárják egymást... és lebeszélik egymást az őrültségekről

Adatok

Szükségünk van még néhány adatra tőled, ugyanis eszerint osztjuk el a csapatokat, illetve 2 helyen a látogatás engedélyezéséhez névsort kell leadjunk.
Kérjük, hogy ha még nem tetted meg, kattints most ide és töltsd ki az adatlapot! (már mindenki kitöltötte)

Kísérőautó és a csomagok

A túra során lesz egy kísérőautó, amibe reggel felpakoljuk a csomagjainkat és elszállítja az esti szálláshelyre. A kísérőautó nem jön egész nap velünk, de egy-egy kritikus helyen meglepetés-szerűen fel fog bukkanni és ha már úgy érzed nem tudsz egy métert sem tekerni, akkor arra is lesz lehetőség, hogy a bringádat veled együtt elszállítsa, azaz a fasza kis kerékpáros túrádat egy sima busz-kirándulássá degradálja.

A zöld duba (kísérőautó) Na ilyen egy kormánytáska

A csomagodat nem kell a bringádon szállítanod, de érdemes tekerés közben egy kisebb hátizsákod vagy kormánytáskád legyen, hogy ezeket magaddal tudd hozni:

  1. Szendvicsek, víz/üdítő (az evésről részletesebb infoért kattints ide)
  2. Folt vagy pótgumi, pumpa
  3. Esőkabát (és az esőnadrág sem haszontalan)
  4. Fényvisszaverős mellény vagy egyéb fényvisszaverős ruhadarab
  5. Első és hátsó lámpa
  6. Naptej

Mire számíts, hogyan készülj

Az augusztus 1.-i hétvégén élseben ki lett próbálva egy 2 napos bringatúrán, hogy milyen is a Mezőségen bringázni nyáron. A teljes élethűség érdekében nem a saját bringámmal, hanem egy régebbi (és meglehetősen nehéz) Mountan Bike-kal mentem és ezek alapján megpróbálom összefoglalni a tapasztaltakat.

A Mezőségnek nem viccből ez a neve

Ugyanis ha lennének rajta fák, akkor biztosan erdőségnek hívnák. Ha bokrok lennének, akkor pedig bokorságnak, de ezen a tájon mezők vannak, ezért a neve Mezőség. Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy

a szalmakalap sem véletlenül az egyik szimbóluma a tájegységnek

ugyanis a fák és bokrok csekély száma miatt, a szalmakalap használata elengedhetetlen az életben maradáshoz. Miért mondom ezt? Azért, mert

a nap csak süt, és süt és süt

és nincs ahova menekülni. Tehát a terület nem túl magas, azaz meleg van. Nincsenek fák, bokrok és hegyek, amik elfogják a napot, így alig van árnyékos hely. Mintha ez nem lenne elég, ezt még tetézi az is, hogy

kevés a tiszta vízű tó, patak, folyó

ellentétben például Székelyfölddel, ahol mindig találunk egy borvízkutat, fürdőt, erdei patakot, vagy hegyi folyót amibe belefekszünk. Na itt ilyen nem lesz. A Maros és a Szamos folyók sárosan hömpölyögnek, beszakadt szakaszaik vagy nádas, csihányos partjaik egyáltalán nem csábítanak fürdőzésre. A tavak nagy része horgásztó nádassal és stégekkel, ahol lelkes horgászok naphosszat lesik, mikor is érkezik a Moby Dick.

Vannak akik úgy vélik Székelyföld nem Románia, azonban nekünk... ..sokkal nagyobb problémánk lesz, hogy Mezőség nem Székelyföld

Mezőség nem egyenlő alföld

ugyanis ez a terület egyáltalán nem lapos. Sőt, állandóan dombok állják útját a felfedező bringásnak, ami azt eredményezi, hogy fel-le, fel-le. Mivel a lejtőknek nagyon hamar vége van s az emelkedők hosszan kínosak, ezért az ember úgy érzi egész nap csak emelkedő van. Ez gyengíti az élményindexet.

Aszfalt, kő és föld

Ezen anyagokkal borított utakon fogunk haladni. Az útvonalt teljes részletességgel itt találod, de addig is érdemes tudni, hogy fogunk menni viszonylag sokat aszfalton, nem keveset vert köves úton és néhány rövidebb szakaszt földúton, ami ha esik - megsárosodik. Az egyik ilyen szakaszt (Kisiklód [Iclozel] - Vízszilvás [Silivaş] - Szamosújvár [Gherla]) épp a sár miatt módosítottuk úgy, hogy inkább kimegyünk a főútra, ugyanis a sárban körülbelül 1 óra alatt 2km-et (sic!) haladtunk ezenkívül minden motívációnk a kátyúkba veszett s hát rájöttünk, hogy hiába szebb, ezt 50 emberrel nem csináltatjuk meg :)

Az ideális bicikli tehát

könnyű, gumija nem túl vastag, nem túl vékony és van teleszkópja. Talán még nem késő, hogy kicseréld a merev villákat. A sárvédőt nem erőltetném a vegyes terep miatt: ha esik az eső, aszfalton jó, viszont az eső hatására a földes utak feláznak és adott esetben beragadhat a sárvédő és a kerék közé a sár.

Az ideális biciklis

Miket hozz a túrára?

  1. Pótgumi és/vagy folt+ragasztó
  2. Pumpa
  3. Első és hátsó lámpa
  4. Sisak és/vagy szalmakalap, egyéb tökfödő
  5. Esőkabát (ha van esőgatya)
  6. Hálózsák (vagy takaró), izolír/polifoam (lesz olyan szállás, ahol szükség lesz rá)
  7. Sátor (opcionális)
  8. Naptej
  9. Gyógyszerek (fejfájás, hányinger, fosás szokott néha beütni)

 

Kommentek

Noemi | 2010.08.03 18:35
Hogy milyen ügyesen vannak válogatva a képek :D csupa derűűű :)
 

Ehhez az íráshoz nem lehet kommentelni.