Az bogoknak bevevése

D variáns, mi?? Nem úgy megy ám. Azt a szót, hogy »végleges« egyelőre ki kell töröljük a szervezői szótárból. Sosem voltam jó matekból, most azonban mégis egy sokismeretlenes egyenletet kell megoldani.

 

1. Vajdaszentiványon éppen akkor lesz tánctábor

Válaszúton pont fix ugyanez volt a helyzet. Statisztika: Azon v betűvel kezdődő, mezőségi települések amelyeken aludni akarunk, azoknak 100%-ában tánctábor van. Ez egy dolgot jelent: 95%, hogy Vajdaszentiványról nem tudunk indulni, mivel augusztus 6.-án még nagyban fog folyni ott a dínomdánom, tehát szinte biztos, hogy nem lesz 50 helyük..
Helyette megpróbálunk Régenből indulni és oda érkezni, amit én egyelőre fenntartásokkal kezelek és megpróbálom felkutatni a lehetőségeket, hogy mégiscsak falusi környezetben kezdjük és végezzük.

 

2. Széken lesz a pihenőnap

Legalábbis a jelenlegi állás szerint... :) Ez mindenképp jó hír, mert magasan Szék a legvonzóbb falu az eddig lejárt helyszínek közül. A túra árát viszont nem itt fogjuk tudni lenyomni, mert a szállás nem olcsó, sőt több mint a napi keret.

 

3. Északi szakasz útvonal módosítás

Bethlen a tegnap megint kikerült az útvonalból, mert az ottani kastély amit megnéztünk volna nincs jó állapotban, azért valószínűleg nem éri meg arra menni. Helyette bekerült viszont Harina, ahol a wikipédia szerint »Mezőség legfontosabb műemléke« található. Ezzel bekerülne Harina, Galacfalva és Teke is az útvonalba, amelyek szász települések, ez pedig mindenképp színesítené a túrát. Viszont a Harina - Szászrégen útszakasz egy egésznapos tekeréshez talán egy kissé forgalmas, tehát itt az újabb kérdőjel, hogy merre kerüljük ezt ki? A másik nagy kérdés, hogy ilyen kis falvakban mint Harina, hol lesz 50 embernek szállás? A legnagyobb panzió amit találtunk 12 ággyal bír.

A herinai román kori evangélikus templom Valószínűleg a XII. század végén, de biztosan 1215 előtt épült Felújítás előtt (Harina) 1999-ben restaurálták (Harina)
# # #

Összefoglalva

...kialakul!

Kommentek

Batizka | 2010.06.30 13:24
indulas Pókakeresztúr-rol? a reformatus lelkesz unokatestverem :)
1. utvonal ha erinteni akarjuk Vajdaszentiványt: Pókakeresztúr (szallas) - Marossárpatak - Vajdaszentivany - Beresztelke;
2. utvonal, skip Vajdaszentivány: Pókakeresztúr (szallas) - irany Farago (koves ut, tavak menten);
 
Fülöp Attila | 2010.06.30 14:24
Ez az Batiz Kinga, mentsd meg a seggünket! :)
 
Toro Tamas | 2010.06.30 21:23
Minden nagyon szep es jo
 
Batiz Kinga | 2010.07.01 10:40
D. terv, 2.0 verzio: indulas Magyarfülpös-rol, van 1 vendeghaz, 16 fekvohely, vagy ovoda/iskola matracon, reggelivel egyutt 10 zseton, aug. 6.-an szabad a haz
 
Fülöp Attila | 2010.07.01 11:48
Tényleg minden nagyon szép és jó ;)
 
Süni | 2010.07.01 12:36
Jajj, ez a Fülpösi iskola, matrac dolog tetszik nekem... :) Vasárnap megnézzük! Egy kontaktot tudnál adni Batizka?
 
Batiz Kinga | 2010.07.01 13:29
A matracos dolog letezik Pókakeresztúron is; sot ott van kozel egy szep kis to, ahol este jot lehet "feredni" :) A fülpösi reformatus lelkesz Ady Istvan, tel. szama 0744775144 (ha otthon van, akkor nincs jele :)), parokia 0265-533201, hivatkozzatok ram
 
Süni | 2010.07.01 13:59
Köszi! Megnézzük mindkettőt, s utána eldöntjük közösen. A hétvégén megyünk terepezni megint.
 

Ehhez az íráshoz nem lehet kommentelni.